Úgy érzed, Isten hallgat? Lehet, hogy a „dicsőítéseddel” van a gond

Imádkoztál már kétségbeesetten, hogy aztán csak csend fogadjon? Érezted már úgy, hogy bárhogy próbálsz közeledni Istenhez, mintha falba ütköznél? A kultúránk azt tanította nekünk, hogy a „dicsőítés” a zenéről, a fényekről és a jó érzésekről szól. De mi van, ha a bibliai meghatározás gyökeresen más? És mi van, ha éppen ez a különbség a kulcs, amely mindent megnyit?

Egy nemrég elhangzott prédikáció alapján nézzünk meg három kényelmetlen, de felszabadító igazságot arról a dicsőítésről, amely választ kap.

1. Az igazi dicsőítés nem koncert, hanem áldozat

Amikor azt a szót halljuk, hogy „dicsőítés”, egy színpadon álló zenekarra és felemelt kezekre gondolunk. Pedig amikor a Biblia először említi a dicsőítést, a jelenet egészen másképp fest:

• A szereplő: Ábrahám.
• A helyszín: Egy hegy, hangszerek és kórus nélkül.
• A cselekmény: Kész volt feláldozni azt, ami a legdrágább volt neki – a fiát, Izsákot.

Az Ószövetségben a dicsőítés egyet jelentett az áldozattal. Arról szólt, hogy az ember hoz valami értékeset – időt, élvezeteket, erőforrásokat –, és az oltárra teszi. A dicsőítés lényegében életstílus, amelyet „hétfőtől hétfőig” élünk, nem csupán egy óra vasárnap.

2. Isten semmit sem vesz el tőled. Csak „újracsomagolja”.

Az áldozat gondolata megijeszt minket. Miért adnék oda Istennek valamit, amit szeretek? Csakhogy itt lép a képbe egy isteni paradoxon, amely felett sokan elsiklanak.

• Az ígéret: Amikor odaadsz valamit Istennek, Ő nem egyszerűen elveszi tőled. Ehelyett „újracsomagolja, és visszaadja neked”.
• Ábrahám példája: Istennek szentelte a fiát, és visszakapta őt.
• Jób példája: Mindent elveszített, de miután a fájdalom közepette is leborult és imádta Istent, a dupláját kapta vissza.

Amikor odaadod Istennek a függőségeidet, a félelmeidet vagy a terveidet, Ő átveszi, átformálja, és úgy adja vissza őket, hogy életet hozzanak neked, ne pusztulást. A földi élvezetekből mennyei örömök lesznek.

3. Az életed trónjáról nem tudsz dicsőíteni

Talán ez a legkeserűbb pirula. Megvan az oka annak, hogy a dicsőítésünk hamis és hatástalan lehet, még akkor is, ha minden vallásos rubrikát kipipálunk.

• A hamis dicsőítés: Heródes király azt mondta, hogy imádni akarja Jézust, de a szíve tele volt félelemmel, önzéssel és uralomvággyal. Meg akart szabadulni attól, ami a hatalmát fenyegette.
• A fő akadály: Nem tudsz igazán dicsőíteni, amíg minden rólad szól: a te boldogságodról, a te kényelmedről, a te terveidről. A saját egód trónjáról nem lehet dicsőíteni.
• A mai kor kihívása: Mennyire vagyunk készek „az oltárra tenni a telefonunkat”? Lemondani valamiről, ami meghatároz minket, és felemészti az időnket – csak Őérte?

Jézusnak nem a trónod kell, nem is a gazdagságod vagy a sikered. Ő egyetlen dolgot akar: a szívedet. Azt szeretné, hogy a valódi önmagadat add Neki, ne egy hamis változatot, mert Ő csak azt tudja rendbe hozni, amit valóban odaadsz Neki.

A tanulság?

Ha úgy érzed, elakadtál, talán ideje nézőpontot váltanod. Próbáld meg az „oldd meg a problémámat” típusú imát „Neked adom a problémámat” típusú dicsőítéssé formálni. Add át Neki az irányítást. Szállj le a trónról.

Úgy, ahogyan a kánaáni asszony tette, aki, bár először elutasításban volt része, Jézus lába elé borult, és imádta Őt – és megkapta a csodát. A Biblia azt mutatja meg nekünk, hogy Jézus nem tud ellenállni annak a szívnek, amely igazán imádja Őt. Az Ő jelenlétében pedig minden kérdésünk elveszíti az erejét.